Author Archives: fchopin

Felvételi eredmények a 2019/2020. tanévre

A felvételi eredmények PDF formátumban letölthetők innen.

Felhívjuk minden kedves újonnan felvett és meglévő növendékünk figyelmét az alábbi fontos, tanévkezdést érintő információkra:

ÓRABEOSZTÁS: 2019. szeptember 9. (hétfö) 14.00-18.00

Az órarend szerinti tanítás szeptember 10-én, kedden kezdődik.

Minden növendékünk azzal hitelesíti beiratkozását, ha megjelenik az órabeosztáson és az első tanítási órán. Az I. félév térítési díját a Klebelsberg Központ útmutatásai szerint kell majd befizetni készpénzben, várhatóan október elején. A térítési díjak illetve a tandíjak mértéke – néhány kisebb változástól eltekintve – ugyanaz maradt, mint ami az elmúlt tanévben is érvényben volt. (Honlapunkon megtekinthető a díjfizetési időszakokban közzétett bejegyzésekben.)

Köszönjük együttműködésüket!

Nyári ügyelet

Kedves Szülők, kedves Növendékek!

2019 nyarán is a megszokott menetrendben, kéthetente, szerdai napokon délelőtt 9.00 órától 13.00 óráig tartunk vezetői és titkári ügyeletet.

Guitar-Hammock_FotorAz időpontok:

június 26.
július 10.
július 24.
augusztus 7.
augusztus 21.

Kellemes nyarat, jó pihenést kívánunk!

Chopin Open – 2019. június 22. szombat

Chopin Open - 2019

Zene és Társművészetek Tábor 2019 – Program

A tábor részletes programja az alábbi képre kattintva érhető el.

program_kep_2019

ÉVZÁRÓ HANGVERSENY ÉS BIZONYÍTVÁNYOSZTÁS

Kedves Szülők, kedves Növendékek!

Tanévzáró ünnepélyünk időpontja: 2019. június 11. kedd 17.00

Gepmuz30

Idén is az elmúlt 2 évben megismert, új helyszínen várunk mindenkit:

Mezőgazdasági Gépmúzeum Konferenciaterme
2103 Gödöllő, Páter Károly u. 1. (Szent István Egyetem)

Zene- és Társművészetek Tábor, 2019

2019_tabor_felhivasKedves Szülők, Kedves Növendékeink!

Várjuk a növendékek jelentkezését a 2019. június 17. és 23. között megrendezésre kerülő táborunkba.

A tábor felhívását, előzetes programját a képre kattintva olvashatják.

A tábor jelentkezési lapja innen tölthető le.

A Frédéric Chopin Zenei AMI felvételt hirdet a 2019/2020. tanévre

A felvételi meghallgatást 2019. június 4-én, kedden a zeneiskola épületében tartjuk 14.00 órától 18.00 óráig. Ez alkalommal elsősorban a szolfézs előképző osztályba várjuk a 6-7 éves gyermekek jelentkezését. Kérjük, hogy minden felvételiző egy-két népdal vagy gyermekdal eléneklésével készüljön.

FELVÉTELI - 2019.jún.4. - plakát - színesKedves Jelentkezők, Tisztelt Szülők!

A helyszíni adminisztrációs terhek csökkentése érdekében a zeneiskolai felvételi előzetes, internetes regisztrációhoz kötött.

A regisztráció menete:
– a jelentkezési lap letöltése
– a jelentkezési lap offline kitöltése
– a jelentkezési lap visszaküldése E-mail mellékleteként

A jelentkezési lap letölthető innen.

Kérjük a kedves szülőket, hogy a letöltött Excel fájlt mentsék el számítógépükre úgy, hogy a mentés során átnevezik a fájlt. Az új fájlnévben szerepeljen gyermekük neve. Ezt követően töltsék ki cellákat a fájlban megadott útmutatások szerint, majd legkésőbb június 1-ig – de lehetőleg hamarabb – küldjék be gyermekük jelentkezési lapját egy tetszőleges szövegű E-mail mellékleteként a felveteli@chopinzeneiskola.hu címre. Mivel elsősorban a szolfézs előképző osztályba várjuk a gyermekek jelentkezését, ezért a jelentkezési lap nem tartalmaz a hangszerválasztásra vonatkozó cellát. Ha gyermekük mindezek ellenére az előképző mellett már hangszerre is szeretne jelentkezni, úgy kérjük, ennek tényét jelezzék az E-mail szövegében, a hangszer megjelölésével.

Együttműködésüket köszönjük!

A zeneiskola vezetősége nevében:

Lázár Attila igazgatóhelyettes

2019 június havi programajánló

Programajánlatunk az alábbi címen tekinthető meg vagy tölthető le:

Programajánló (.pdf)

Művészeti alapvizsga hangversenyeink

Szeretettel várjuk nem csak az alapvizsgázó növendékeink családtagjait, de minden kedves érdeklődőt koncertjeinkre 2019. május 29-én és 30-án iskolánk Nagytermébe.

Alapvizsgázóink részletes műsorát és az kezdési időpontokat a képekre kattintva érhetik el.

2019.Alapvizsga 1.old2019.Alapvizsga 2.old.2019.Alapvizsga 3.old.

2019.Alapvizsga 4.old.2019.Alapvizsga 5.old.

XI. Nemzetközi Beliczay Gyula Hegedű- és Kamarazenei Verseny, Komarno (Szlovákia)

2019. május 24-én tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Révkomáromi Művészeti Alapiskola és a Komáromi Kamarazenekar nemzetközi hegedűversenyét. A Szlovák Köztársaság Kormánya, Nyitra Megye Önkormányzata, valamint Komárom város támogatásával megvalósult versennyel a komáromi születésű zeneszerző és zenepedagógus Beliczay Gyula emlékének kívánnak tisztelegni. Két évvel ezelőtt a versenyt kamarazenei csoportokra is kiterjesztették, így iskolánkból az idén is nevezett egy színvonalas kamarazenei produkció.

Juhasz_Kertesz_UjjÖrömmel számolunk be kamaracsoportunk szép eredményéről. A kamarazenei kategória III. korcsoportjában a Juhász Enikő (furulya), Kertész Mátyás (cselló) és Ujj Emőke (zongora) összeállítású trió arany minősítést nyert.

Felkészítő tanáraik: Z. Molnár Ildikó és T. Pataki Anikó.

Szívből gratulálunk növendékeinknek és felkészítő tanáraiknak a szép díjhoz!